Gulyás Pál: Egy ibolyáról

Egy ibolyát vittem haza

s most is itt él az illata.

Belepréseltem egy füzetbe,

hideg lapjára dideregve

lehullt a kis kerti virág,

siratva teste hajnalát.

Arcának bársony hamva vissza -

repült az égbe, mint a rab...

De könnyét a papír beitta,

égi illata itt maradt!

S most ez az illat a világom,

két karom esdve ráborul,

ő felé vonz az esti álom,

őt látom láthatatlanul. 

 

 

 

 

 

 

     (Netelka) Szerelem Vártál-e már valakit hosszú órákon át? Lested-e az ablakból, remélve, hogy senki se lát? Rohantál-e, ha megcsörrent az átkozott telefon? Hánykolódtál-e álmatlanul egy-egy hajnalon? Tudod-e, milyen, mikor semmi se fontos, csak a beígért hívás lenne már pontos! Tudod-e, hogy fáj, mikor nem jön el, mikor bárhogy várod, ő nem hív fel? Érezted-e már, hogy a szív - bár nem tud - mégis fáj? Tudod-e, milyen, mikor a körmöd a tenyeredbe váj? Kívántad-e úgy őt, hogy sírnod kellett tőle, hogy soha, de soha nem lesz eleged belőle? A szerelem kín, de szeretünk szenvedni, s kínunk okozóját nem tudjuk elengedni.    

 

 

 

 

 

Mikor ébredsz, minden reggel, vegyen körbe szeretet, ha vidám vagy, derűs, kedves, minden perced szebb lehet. Napfénye, mint sugárkéve hull reád, és simogat, mindenkinek jut belőle, arany fénye hívogat. Mosolyogva kél a Hold is, egész éjjel ragyog rád, megpróbál még szebbet adni, kibontja sok csillagát. Álmod legyen csendes, békés, ha szél suhan az éjen át, fájó bánat ne zavarjon, öleljen a boldogság.

      Bernát János: Két kicsiny virág Földünknek legsarkán jeges vihar tombol, fát,hegyet és völgyet biz porig rombol. Földünknek legsarkán él két kicsiny virág, s küzdnek elemekkel,bár ellenük a világ. Mind,mi árthat nekik,hencegi erejét, de a két kicsiny virág fogja egymás kezét. Irdatlan sziklákat sodor a dühödt szél, de a két kicsiny virág túlélést remél. Pokolnak zord tüze a tájat felperzseli, de virág a virágnak kezét nem engedi. A tengerkékfolyok fájón kiszáradnak, de a két apróságnak semmit sem árthatnak. Szomjazó testük,ha mást nem tehet, átsuhan ajkukba egy csöppnyi lehelet. A zöldellő erdők egyszer csak eltünnek, de a két kicsiny virág vágyai nem szűnnek. Földünknek legsarkán,mi forrás mind elapad, de a virágok kis szíve egymásért megszakad. Csillagok fényét az éj súlyos láncra veri, De virág a párját,ily vakon is megleli. S ha köröttük végül romba dől a világ, Akkor is megmarad együtt a két virág.